Megnyitó: 2025.06.21. Múzeumok Éjszakája Esztergom
Az Esztergomi Művészek Céhe és a Duna Múzeum nagy szeretettel meghívja Önt Hupján Attila és Gál András közös, „A víz azúr” című analóg kiállításának megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Dr. Szöllősi-Nagy András (kutató-oktató, vízügyi diplomata, műgyűjtő)
Köszöntőt mond: Horváth István (a Duna Múzeum igazgatója) és Bánhidy Vajk (Esztergom Megyei Jogú Város főtanácsadója)
A kiállítás 2025. augusztus 4-ig megtekinthető a Duna Múzeum nyitvatartási idejében.
„A víz azúr”
A két fotográfus munkáinak középpontjában, a napjainkban egyre fontosabb témává váló, víz áll. A kiállítás három termen keresztül mutatja a be, hogy a hétköznapokon mikor beszélünk vízről: amikor árvíz van, vagy, amikor aszály van. És azt, amikor keveset beszélünk a vízről, mert pont annyi van, amennyi elég. A csak és kizárólag hagyományos analóg fényképészeti technikával készített, zömében fekete-fehér fotográfiák felidézik a sokszor, hangoztatott kérdéseket, és a vízzel kapcsolatos érzésinket, benyomásainkat:
– Megbecsüljük eléggé, ha elég vizünk van?
– Mi lesz, ha nincs elég?
– Mi van, ha túl sok a víz?
Így a képek mögött felsejlik a „víz az úr.” mondás. De kiállítás címe nem elgépelés, hanem egy utalás a természetben is gyakran előforduló azúr kékre. A három teremben bemutatott három kérdéskör mellé az azúr kék szín szimbolikája is illeszkedik. Az azúr szín energikus és frissítő hatást kelt, egy élénk és tiszta kék tónus, amely leginkább a derült égboltra vagy a tiszta, mély vízre emlékeztet. Gyakran asszociáljuk a vízhez hasonlóan a végtelenséggel és a nyugalommal. Ugyanakkor számos érdekességgel és jelentéssel is rendelkezik: a kék hűvös, nyugodt és nyugtató hatású, összefüggésbe hozható a bölcsességgel, a harmóniával és a bizalommal, de a szomorúság, a bánat, vagy a gyász színe is lehet. Ezek mind vissza-vissza köszönnek a fotókon megragadott víz, vagy annak hiánya keltette érzéseken. És bizonyossá válik, hogy a víz nem csak az úr, hanem az is, hogy a víz azúr.
Hupján Attila 1968 március 9-én született Budapesten. Az érettségi után nyomdai fényképésznek tanult, illetve elvégezte a Muosz fotóriporteri és újságírói stúdióját. A fényképezéssel autodidakta módon kezdett el foglalkozni, majd az 1994-ben újrainduló Fotográfia című lapban felfedezte Telek Balázs lyukkamerával készült felvételeit, s ez a technika illetve a hozzá kapcsolódó alkotói attitűd (exponálj lassan, de légy jelen) azóta is jelentős szerepet játszik a munkáinál. Számára sokkal izgalmasabb az analóg technikák világa, amely olykor esetlenségeivel, kihívást elé állítja, gondolkodásra sarkallja. Másik alkotói fázisa a szintén végtelenül egyszerű kamerákkal készített multiexpozíciós felvételek, ennek az anyagnak bővítésén is folyamatosan dolgozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának, ennek 10 éve vezetője is, a G12 alkotócsoportnak és az Esztergomi Művészek Céhének. 2020-ban az MMA ösztöndíjasa.
Gál András 1970. február 25. Eger. Heves megyében nőtt fel, 2000-ben költözött Debrecenbe, ahol az egyetemen tanári diplomát szerzett, majd itt kezdett komolyabban foglalkozni a fotográfiával. Mestere Seres Géza fotóművész. Megismerkedett a fotótörténet nagyjaival, a technikai alapokkal. Kipróbálta a lyukkamera készítést, és elsajátított néhányat az archaikus és nemeseljárások közül, hogy végül a zselatinos ezüstképeknél kössön ki. Letisztult portréi és tárgyfotói mellett módosuló tájképeket fényképez. Többségében fekete-fehér fotográfiáit szinte kizárólag csak analóg kamerákkal készíti filmre. Képeit maga laborálja, lehetőség szerint a végső kivitelezést is ő végzi, vagy felügyeli. 2021-ben családjával Esztergomba költözött, 2022-ben és 2024-ben megbízást kapott az Esztergomi Fotográfiai Biennálé művészeti vezetésére. Munkája mellett jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia Mester szakos végzős hallgatója. Tagja az InstArt csoportnak, a Magyar Alkotók Országos Egyesületének, a Magyar Fotóművészek Szövetségének és az Esztergomi Művészek Céhének.